A Holnap arcába
A Dunántúl sok jeles magyar költőt adott Magyarországnak. A sor élén olyanok állnak mint Vörösmarty Mihály és Berzsenyi Dániel, de a ma élők is ott bandukolnak, így a korelnök Takács Gyula. Angyalok is vannak közöttük, mint a párizsi emigránsok és katonák, mint a Kisfaludyak. De gondoljunk most mindenekelőtt Bacsányira, ki részben száműzetésből, részben felesége kedvéért kapta Grázot lakhelyéül. Így érkeztünk el Bayer Bélához, a hasonsorsúhoz. Helyettesítsük most Grázot Homburggal. Verseiben mindenekelőtt ott fészkel a be-nem-vallott nyelvi honvágy. Ez rendeli választékos versmondanivalójához a szavakat s ez csiszoltatja azokat, rímelteti, jobbára szabályos verssorokba guríttatja a kifejezéseket. Bayer kifejezései a legérdekesebbek. Van, hol szisztematikusan idéznek föl egy hangulatot: "sirálydal csipkézte tengermoraj", van, hogy furcsaságokkal lepnek meg: "édenünk leképezése", van, hogy egyetlen töpörnyűi versben úgy közvetítik az áttételes igazságot, hogy a valódit tagadják: "Bölcsődalaink gyakorta éltetőbbek az anyatejnél." A költő, mint minden valamirevaló poéta, a hétköznapi létet lefedve - és mégis abból táplálkozva - kísérli meg a csodát. Bayer Bélának ez sikerül - s ez nem kis dolog.
Kabdebo Tamás