Életrajz
Részletek Bayer Béla "Egyedüli létlehetőségem" című önéletrajzi jegyzetéből:
A KEZDETEK
Létezésem első hely és időhatározóit 1951-ben róták családi bibliánk előzéklapjára. A Keleti-Mecsek lábainál, Váralján történt. A gótbetűs családi krónika szerint egy héttel Úr napja előtt, a nyári kántorböjt szerdáján. Talán a reggeli áhítat idején, de erre hitelt érdemlő adatom nincs. Már vérzett a májusi cseresznye amikor megszülettem, s anyám néhai Arndt Erzsébet személyében fölébem nő hajolt. Szemében, legelső élményemül mélybarna szerelem tündérlett. Elsőszülött voltam, fiú. Ez utóbbi azért bírt különös nyomatékkal, mert dédanyám már-már szégyellte, hogy családjában csak lányunokák vették körül. Apám Bayer Jakab, első örömmámorában, a Községházán a Jakab névre anyakönyveztetett (érthetően a saját személyneve után), ám anyám vehemens tiltakozását követően (a megmásításra már nem volt mód) végül a Béla nevet biggyesztették a már meglévő mögé.
A váraljai Csepe-hegy, az akadályi bunker, s a mázai aknaöl voltak világra csodálkozásom vigyázói. Gyermekkorom festői ege fölébük feszült, a kenderáztatók és a Bence féle erdészház magaslatában. (Több, nyári szünetbéli foglalatosságom mint vízhordó is ide datálható.) A Kőbánya, a Péró (cigánytelep, ahol apám egy kőházat vásárolt, amit azután úgy adott tovább, hogy soha egy percig sem laktunk benne) és a Törökdomb képzeletet elindító púpja. Az Egri csillagok és más, kötődő kisiskolás olvasmányélmények. Rob Roy és Rinaldó Rinaldini lettek tanúságtevőim. Hétmérföldes istenkeresésem szinterei. Vándorösztöneim bábálói. Nélkülük nem termett se gyönyör, se fájdalom. Szabadmellű gyermeki kitárulkozásom szinterei voltak e helyek, sőt a jóanyám felolvasása nyomán kirajzolódó távoli világoké is. Táptalaja képzeletem fejlődésének és álmodozásaim korlátlan kiélésének.
Első zsengéim is itt édesültek napvilágra. Létezésem intellektuális problémái csak ezt követően kezdtek foglalkoztatni. Dombóvárott kezdődött, az Erzsébet utcai kollégiumban, ahol két világ keresztezte egymást, két pólusról jött nappal és éjszaka. A magammal hozott otthoni, valamennyi beidegződése ott pulzált zsigereimben. Szegénységünk, a sötét és a bűz, amiben apámnak dolgoznia kellett, a bányásztartás, ahogyan bátran éltek és haltak, hisz ez volt a sorsuk. A szirénák, a gyakran konduló harangok, temetések, rokkantak és özvegyek. Gyermekrajz rácsaim itt törtek szét végképp, noha önmagam rejtjeleivel még manapság is hadakozom.
VARGABETŰK
Tizenhat évesen lettem a dombóvári Apáczai Csere János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola diákja. A matek órák szorongásaiból csak a magyar nyelv és irodalom tantárgy hozott feloldó kitárulkozást. Géza bácsi (Dr. Varga Géza) okfejtései és az az optika, amelyen át ő a világot látta és láttatta. Olyan szerzőktől citált, akik nemhogy a tankönyvben, de a napi szóhasználatban sem fordultak elő. Fogékony voltam a legapróbb rezzenésre is. Zsengéimet illető jóindulatú kritikái meghatározó érvényűvé lettek.
Verseim száma az idő múlásával gyaraporodott. Megméretésük órája is elérkezett Földim és barátom Szabó László, (alias Hokis, akinek bábasszony nagyanyja segített a világra és aki ugyancsak Dombóvárott okosult, a Gőgös Gimnázium padjait koptatva) bíztatására, zsengéim egy csokrát beneveztem egy akkor aktuális, évfordulós verspályázatra. Meglepetésemre, Letét című versem 2. helyezést ért el.
Féltucat foglalkozásba (említésük elhanyagolható!) is belekóstolva, végül Kaposvárott tanítói, míg a pécsi Tudományegyetem (sicc!, JPTE és nem JATE!, ahogyan ezt többhelyütt helytelenül (!) említik) magyar szakán tanári oklevelet szereztem.
1972-ben kötött házasságom 1974 januárjában leánygyermekkel ajándékozott meg. Máig megkapó élmény Adrienn lányom világra édesülése. Általa egy korábban ismeretlen szépség kifeslésének lettem tanúja, a sejtelmes lényeg térkövetelésének. Őrzője egy, még máig is rejtőzködő titkoknak. Petruskám, aki születésével öt esztendő után követte őt, már ököllel szakadt a fényre.
1983-ban jelent meg első kötetem, a Kiolvasó. Gyermekverseket tartalmazott. Ebbéni vénám azután 1996-ban nyilvánul meg újra, a Tavirózsa c. kötet megjelenésével. Lánykáim cseperedésével párhuzamosan nőttem ki a gyakorló gyermekirodalomból. Később ugyan még több tanulmányt írtam a témában, de a tudatos gyermekvers írással felhagytam. Az 1987-es esztendőt Arcunk egére c. munkám jelzi. A kispéldányszámú, félresikerült füzetecske manapság alig fellelhető. Hacsak nem az antikvárumok rejtekeiben. 1988-ban egy lelkiismeri és munkahelyi konfliktust követően Bába Iván főszerkesztő úr hívó szavára útilaput kötöttem és magam mögött hagytam a katedrát. A Dátum című rendszerváltó napilap zsurnalisztája lettem. A Külpolitika rovat munkatársaként jószerével bajárhattam egész Európát. Két alkalommal Ázsiába is eljutottam. Örvendetes módon a lap szépirodalmi munkáimból is közölt. Az orgánum kivérzése után lettem szabadfoglalkozású. Írthattam mindent és mindenkinek. A líra is újra megszólalt bennem. Hosszas hallgatás után 1994-ben napvilágot látott Szárazdokk c. kötetem. A kezdeti eufória után, a mindennapok pénzkereső szorításának engedve, újra katedrára léptem. A középiskola, ahol szerződéses jelleggel német nyelvet okítottam, csak sóhajtásnyi időre tartott igényt szolgálataimra. Így utólag hálás vagyok érte, hisz ha tovább tartanak, saját lelkemet nyomorítottam volna köznapivá. Újbóli szabadságom eredménye az Agylomtalanítás c. novelláskötet (1995, szerkesztette: Molnár Judit, a borító Gábori Sándor munkája), melyben emlékeimhez tértem vissza. A gonoszt, a fájót száműztem magamból, hogy Sandburg szavaival élve, “ne a sejtelemben és homályban, ne a vágyban keresgéljek hanem az eleven erő tiszta rajzásában.”
Nászingű Libánus, 1995. “A szerelem – osztva a frankl-i tételt -, valahogyan a legutolsó és legmagasabb, amihez az emberi lét fel tud szárnyallni.” Akárha emlék és jelenidő keveredik kötetem lapjain. A korábban nem ismert érzés úgy idomul a másként elképzelthez, hogy végül a hiányzó fájdalmával oldódik fel a meglévő valóságosban. A napi betevőért folytatatott napi küzködés ezidőtájt élte elevenjét.
Vajon meddig futhat az ember önmaga elől? teszi fel a kérdést Frida, regényem hősnője. Mikorra lesz érett az önszembenézésre? Életünk mint alkotói megbizatás lehet-e pusztán a hivatásunké? A kínálkozó válasz alig segíti ráébredését a szükséges hogyanra. A cselekményben sorjázó kérdőjelek helyét fokozatosan a tiszta felismerés váltja fel. Frida esete saját szorongásainkra rímel. Felelet arra, hogy gubancaink kibogozhatók, mégha tiszta formában nem is élhetjük meg azt, amit belső törvényünk követel. (Kerényi Kiadó,1996, címlap: Gábori Sándor.) A kötet fogadtatása pozitív, a visszhang erőterjes.
Létezésem hiteles bizonyítéka ekkora már pusztán a képzeletem volt, hisz korábbi agyműtétemre visszavezethetően látásom cserbenhagyott. Rettegtem a rám várót, ahogy örökre bealkonyul, mégis könnyebbséget hozott bekövetkezte. Gyöngeségemet se tudtam be másnak, pusztán a szenvedélyeim pihenésének. Képzeletem anyanyelvévé a történet vált, a rímbe álmodott verssor. A szavak, a beszéd, no meg az írás által éltem. Az ember, ha gaccsos nyavalyái gúzsba kötik, s emiatt szelleméhez méltón nem tekinthet szét a külvilágban, önmagában nyit teret. Értelme táplálja vágyait egy teljesebb emberi lét után. Emberi-írói tartásom megőrzéséhez Molnár Judit (hét évig volt társam) biztosította a lehetőségeket. Segítségével a sajnálat mindennemű színeváltozását sikerült távol tartanom magamtól.
Kétnyelvűségem hozadéka az a Graublau c. német nyelvű versválogatás, mely egy negyedéven belül két kiadást is megért. (Tm-i Könyvtár, 1996, Kerényi Kiadó,1996) A dolog pikantériája, hogy korábban sváb származásomat (és ezáltal anyám nyelvét is) negáltam. Magyarságtudatom kerültette velem a német dialektusokban való megnyilatkozást. Később a szükség megtanított erre is. Noha ellentmondásnak tűnik fel, anyanyelvemnek mindmáig a magyart tartom. E nyelven lettem írástudó, emberi-művészi tartásom is innen eredeztethető. Babits és Illyés nyelve tett gondolkodóvá, s ez kötelez. Tartásra, amire méltán lehetek büszke. A családtól jussolt nyelvvel, jól kiegészítik egymást.
A társas kommunikáció csődje napi jelenség. Esendőségünk is oly nyilvánvaló, akárha önmeghatározásunk igénye. Ezen felismerésem birtokában rendeztem sajtó alá korábbi versesköteteim válogatását, harminckét újabb lírai megnyilatkozással.(Áttűnések, Babits Kiadó, 1997.)
Lírikus alakatommal dacolva egy darab idő után ismét a prózát részesítettem előnyben. Ennek szellemében Innen a Tejúton címmel egy novellafüzérem kért nyilvánosságot. Jóemlékű kiadóm és támogatóm, Károly István idejében (Babits,1997.)
A rákövetkező, 1998-as esztendő ismét a lírai megnyilatkozások éve. Első görög körútam összegzéseként napvilágot lát az Argosz tüllfátylán című kötet.
ÚTON
Noha nem cseréltem se szívet, se hazát, magánéleti okokból Németországba költöztem. Pontosan a Saarland nevű szövetségi államba, aholis művészetemnek új teret, magamnak pedig ihletőn nyitott társat találtam. Mindez az úr 1998. évében történt. Röviddel azután, 1999-ben, Kiss Benedek és Lázár Ervin ajánlására, tagjai sorába fogadott a Magyar Írószövetség. Így lettem külföldön élő magyar író. A dolog természetéből adódóan, német nyelvű alkotásaim száma is megnőtt. (Magyar nyelvű lírából megélni itt sem lehet!, de a fordítói véna nagy előny.) Egy értő szelektálásának köszönhetően láthatott napvilágot Spiegelscherbe (Tükörcserepek, Babits Kiadó, 1999. Dr.Heinz-Jürgen Kliewer germanisztika propesszor ajánló soraival. Pável Rita doktori disszertációjában tér ki rá.) című munkám, amely a sorban a 13-as számot kapta. (A Frankfurti Könyvvásáron is bemutatásra került!)
Honvágyam verseit és műfordításaim gyűjteményét egy kötetben jelentette meg a Babits Kiadó Prométheusz húga címmel. A mű 1999-ben juthatott el az olvasóhoz.
Akkoriban már az „úton“ éltem. Kialakult rendszerességgel ingáztam a völgységi város Bonyhád és Homburg között. Egy hazai német nyelvű lap, a Neue Zeitung rendszeresen közölte írásaimat, de a Pester Lloyd-ban és a Kurírban is jelent meg írásom. Magyar nyelven a VÁRhelyben és a Pannon Tükörben volt alkalmam publikálni. A Tolnai Extra heti rendszerességgel közölt.
Asymmetrie című kötetem német nyelvű novelláimnak csokra. (Kerényi Verlag, 2000) Fogadtatásáról dióhéjban annyit, hogy a Frankfurti Könyvvásáron egy tucatnyit lovasítottak meg belőle.
Az életben mindenki cipel valamiféle terhet - fogalmazza meg Eszterlánc című regényem egyik szereplője -, amivel élni épp úgy nem reménytelen, mint bármi más nehezékkel. Noha a múltat nem tehetjük meg nem történtté, nem is törölhetjük ki magunkból. Gyökereinket ismerni veleszületett jogunk, de felkutatásuk során a régi sebeket felszakítani botorság. A próbák száma határtalan, s ezen a boldogság törtrészei sem segítenek. Az egyént hagyni kell olyannak, amilyen, hadd változzék a saját habitusa szerint. Hagyni, hogy képessé váljon a józan szelektálásra. Röviden így sommázhatók Eszterlánc című regényem alapvetései. A regényben esik szó művészetfelfogásom mibenlétéről, az alkotó egyént érintő, általam fontosnak tartott részletkérdéseiről is. (Edutech Kiadó, 2000) Még ugyanezen év februárjában felvételt nyertem az FDA (Freier Deutscher Autorenverband) berkeibe. Felolvasó körútam során - már a Szabad Német Írószövetség támogatásával Bajorországtól Hessenen át Rheinland-Pfalzig, végül a Saarlandig - több tartományban mutathattam meg magam és a köteteimet. A stuttgarti Rara Avis Publishing szerelmes verseim csokrát adta ki Opalkugel der Liebe címmel (2000. Vera Hewener filozófikus kritikája az írónő Internet portálján olvasható. A kötetet pillanatok alatt elkapkodták.) Az Auf den Schanzen der Seele című kötetem a Kerényi Kiadónál látott napvilágot 2001-ben.
A versek és novellák után egy újabb regény következett, Dort drüben címmel (Kerényi, 2002.) Bemutatása egy magyarországi felolvasó-körút során került sor. Az Akadémia utcai pesti fellépést a pécsi Lenau-házi követte, majd a szekszárdi Deutsche Bühne (Német Színház) színpadán zárult. A kritika ezt a regényemet tartja a legjelentősebb munkámnak.
Egy négy éves ciklus elteltével megváltam a Szabad Német Írószövetségtől (FDA). Nem pusztán mentalitásbéni különbözőségeink, de a Magyar Írószövetséget (megítélésem szerint) alaptalanul bíráló kritikájuk miatt (épp a Szövetség tervezett saarlandi elnökévé megválasztásom előestéjén!).
Arra, hogy bölcsődalaink gyakran éltetőbbek az anyatejnél, a nyelvi honvágy tanított. E tárgyú verseim csokrát A Holnap arcába című kötetben adtam közzé. (Kerényi, 2002) Ha csak lehetőségem adódott, utaztam. Lévén, hogy a kontinenst még zsurnalisztaként bejártam, „szemem és oldalbordám” Sabine E. unszolására, először a Baleari- majd a Kanári-szigetekkel ismerkedtünk. Még Castro országlása alatt jutottunk el Kubába, ahol Hemingway és Che Guevara nyomdokain ismerkedhettünk meg a karibi szocializmussal. Kalandozásaink irodalmi leképezését az Árnyjáték c. elbeszéléskötet egyes darabjai tartalmazzák. (Babits, 2004)
A mindennapi létet feledve, de mégis abból táplálkozva íródtak meg a Herausforderungen c. kötet novellái. Megírásuk kihívás volt, amit úgy sikerült abszolválnom, hogy szerzői példányaim a legrövidebb úton találtak gazdára. (Geograph, 2006)
A Közteshelyzet úti élményeink második kötete. (Geograph, 2009) Saarlandba kerülésem és az itt tapasztaltak krónikás megjelenítése a könyv. Furcsa találkozások, még érdekesebb személyek és szituációk jellemzik a munkát. A trilógia utolsó darabja, a Malik gyűrűje (Geograph, 2010): Marokkótól a Kanári szigeteken át ível a főhős Csike Alfréd útja, hogy végül Kis-Isztambulban (Homburg törökök lakta kerülete) állapodjék meg, ha nem is véglegesen, de hogy ott találjon nyugalomra ?!
Gaccsos nyavalyáim figyelmeztetésére hosszabb kényszerpihenő következett. Így utólag sommázva a helyzetet elmondható, hogy a betegágyamon született verseimmel az elmúlásra mondtam nemet. (Resümee, Geograph Kiadó, 2009). A karcsú kötet kedvező visszhangra talált és a német nyelvterület több országába is eljutott.
Történt, hogy egy a szülőfalummal (Váralja) partner-kapcsolatban álló rhein-hesseni városka illetékese arra kért, hogy jelentessünk meg egy prózakötetet, ami afféle „séta a bölcsőhely körül” lenne. Felismert tudatában annak, hogy csak évi két könyv garantál gondtalan életet, rááltam. A terv a Diesseits der Milchstrasse című munkámmal valósult meg. (Geograph, 2010) Válogatott és új novelláim kaptak helyet a kiadványban.
Magyar nyelvű verseim egyidejűleg két hazai kiadónál is bebocsátást nyertek. Így jelenhetett meg ugyanazon évben a Pillanat ráncaiban c. kispéldányszámú, alkalmi kötet (Doku-Press, 2011) a negyvenedik érettségi találkozóm alkalmából és annak tiszteletére. A vajúdás gyönyöre életmű válogatás. (Babits Kiadó, 2011) Kiadóm Fejős Károly nyugállományba vonulása és a hatvanadik születésnapom egybeesése, szerencsés ómennek bizonyult. Egy két évtizedes eleven munkakapcsolat végére került pont a verseskötet napvilágra segítésével.
SZÉLRÓZSA
Arról, hogy a Bahamák egy álom-szigetcsoport sokan tudnak. Adó-paradicsom voltáról is többen. Arról viszont, hogy Cat Island-en magyar nyelvű irodalmat is olvasnak, alig maroknyian. Az Iréne nevű hurrikán romjai fölött is áldoztak ezen szokásuknak. Hogy könyveim egy része miként jutott el ide nem publikus, hisz a vonatkozó nevek említésére felhatalmazásom nincs. (Anélkül személyiségi-jogokat sértenék.) A lényeg, hogy a szigetlakók egy részének lehetősége nyílt írásaim egy részét megismerniök. Úgy magyar, mint német nyelven. A lanzarotei (Kanári szigetek) Porto del Carmen-be, Andreas Tengelmann (színházi rendező jóvoltából), a Cesar Manrique- Alapítvány meghívójával tarsolyomban jutottam el. (A.-val, akinek nevét joggal említhetem, a Bruchmühlbachi Ifjúsági Színháznál „törtük együtt az ugart”.)
Lanzarote fővárosában Spiegelscherbe c. kötetemet mutathattam be. „Magyar költő, német nyelven, a....”-tudósított az eseményről a Tm-i Népújság. Alig elhallgatható, de a lanzarotei település, több tartós ismeretségnek és laza-baráti kötődésnek volt katalizátora. Az igazi feltöltődést (szakmait-erkölcsit tartásbénit) mégis a hazai, úgy a magyar nyelvű (Tokaji Írótábor) mint a német nyelvű (VUdAK, Magyarországí Német Írók és Művészek) évenkénti találkozói szolgálták. A hasonszőrűekkel való megmérettetés jótékony hatása rendre meghálálta magát. Úgy az új ismeretségek, barátságok vélemény-különbözőségek révén, mint az új-újabb orgánumok megismerésében. Fordításaim is egyre gyakrabban kaptak nyilvánosságot. Az Agria (Eger)c. periodika, nemcsak a német, de a görög fordításaim iránt is nyitott volt. Apropo: A Kréta szigetén elkezdett görög fordítások Rodosz szigetén értek be igazán. Georgios Seferis és Odysseais Elytis (mindketten Nobel-díjasok) munkáinak magyar nyelvre való átültetéséért, Rodosz szigetének Faliraki városa „Ezüst Gyűrűvel” ismert el. Francia vers publikációin Martin Gabriell (F-Thionville) és dr. Zsoldos Imre (F-Paris és Tai-Pei-Tajwan) fordításában láttak napvilágot. Thionville-i felolvasó-estemen M. Krafthors segítségét élvezhettem, lévén, magam nem beszélem a nyelvet. Aktuális versmondanivalóm papírra álmodásánál, egy új formai megoldást választottam mégpedig a singo-japán példázatokat szem előtt tartva. Végszó vesekszik c. kötetem már ennek szellemében jelent meg. A Gemenc Print kiadásában. A „korábbi többszólamúságot megőrizve”, formailag a haikutól a rengáig feszül az ív. L: http://terebess.hu/haiku/bayer.html. Tartalmilag a kor- és pályatársakhoz írt versek sorjáznak itt fel, a dolgok összegzésére törekvő, filozófiailag „rátekintő” szerző egyéb írásaival.
A PLAV c. irodalmi magazin (Silvie Mitlerenova, Prága) a Mégis c. versemet közölte, cseh nyelvre fordítva, míg a Srebrni most (Ezüsthíd, Fehér Illés) szerb nyelvre fordított verseim sorát. (feherilles.blogspot.com) A blog párhuzamosan több nyelven is folyamatosan közöl. Az eddigi csúcs hat nyelven volt. Masa Stralec (Velence) meglepetésemre az angol mellett olasz nyelvre is lefordított. Jelentős a Deeplokers Blog fórumán való megjelenésem is.
TOVÁBBÖRÖKÍTŐ
Amikor nagyapám 1944-ben, (nyugati emigrációból hazatérőben) átkerekezett az égő Európán, még szocializtikus eufória tüzelte és nem sejhette, hogy épp leendő elvtársai fogják kitörni a nyakát. (Azt, hogy német ajkú, tudták a cimborák korábban is, hisz a felmerült külföldről kapott németnyelvű posta lefordításánál mindig jól jött. Nyugati emigrációjáról is tudtak. Mégis evvel az indokkal jelentették fel, a Bonyhádi Szovjet Parancsnokságon.) Mint ahogy azt sem, hogy érdeklődését az orosz nyelv iránt nem az iskolapadban, de Vorkuta szénbányáiban viheti tökélyre. A Hortobágy csak szenvedélyeinek pihentetése volt. Mindez egy ember életébe gyömöszölve túlzásokra sarkalló és kitalációk forrása. A hithez a szó eredeti értelmében nincs köze, de elgondolkodtató. Apámmal betegágyánál látogattuk. Heves vitáikból (amit nagyapa állapota sem csorbíthatott), semmit sem értettem ugyan, de anyámnak, akinek nem volt bejárása a „megcsontosult prolihoz” kifecsegtem, hogy „a papa gonosz ember.” Sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy mi történt volna, ha megéri ’56-ot. Aztán elvetettem mint egy magvában holt hőskölteményt. Amikor nemzőapámat ugyanez év októberében kishíján magába olvasztotta a szürkület, megismerhettem a forradalmárok „erényeit” is. Azóta tudom, hogy milyen egy dobtáros géppisztoly. A haza fegyveres szolgálata helyett fizettem. Harminchat hónap „az éhenhaláshoz sok, de az élethez kevés” körülményei között. A nagyapám és fia közti vérmes viták átöröklődtek. Apámmal vége nincs sakk partik kikapcsolódásaképp elméletben vívtuk meg osztályharcunkat. Hibának és ostobaságnak tartotta, hogy nem lettem tagja a Kádár-éra elvtársi összesenjének. Annak gondolatával, hogy miként élte volna meg a „rendszerváltást” már el sem játszottam, mert a természet, ez a nagy rendező őt is elszólította e világok legjobbikából. Vitáinkat nincs ki tovább örökítse. Hacsak... Fiú unokám még aprócska és évgyűrűim koncentrikusan szűkítik lehetőségeimet.